Dodó Sapiens

Jó tudni

Vér

2019. július 03. 16:00 - Dodó Sapiens

Figyelem!Véresen komoly tartalom következik. Készülj fel, hogy fröcsögni fog az információ, a tudás és a tudomány. Felkészültél a vérontásra?

vereskez_ver.jpg

 

Mi a vér?

A vér egy szövet. Igen, fura, mert általában a szöveteket szilárdnak képzeljük el, de a vérre is igaz minden, ami a szövetekre. Vagyis sejtekből áll, akik ügyesen összedolgozva létrehoznak egy új képződményt. A vér folyékony, meleg, tapadós és vörös. Feladata, hogy minden sejthez eljusson minden jóság, úgymint tápanyag, oxigén, hormonok stb. A szív pumpálja, mozgatja mind a kb. 5 litert. Két részből áll: sejtek elemek (vörösvértest, fehérvérsejt, vérlemezke) és vérplazma. Ismerjük meg őket közelebbről.

Vörösvértest

ver_koldokver.jpg

Azért vörösvérTEST és nem sejt, mert nincsen sejtmagja. Sejtes alapozóért klikk ide. A sejtmag hiánya miatt lapul így be és lesz cuki fánk vagy szopogatós cukorka alakja. Ebből következik, hogy nem is tud osztódni. Egy csomó más dolgot sem tud, a sejtmagján kívül más sejtszervecskék is eltűnnek belőle. Megeszi magát belülről, hogy csak egy nagy hemoglobint tároló hólyag lehessen. A hemoglobin egy fehérje (ide kattintva tudhatsz meg többet róluk), aminek a belsejében van egy HEM-nek nevezett struktúra (szerves vegyületféle), aminek a közepén egy vas ül. Ide tud bekötődni az oxigén. És emiatt vörös a vér. A vörösvértest életének célja, hogy a tüdőből friss oxigént szállítson a sejtekhez és onnan elvigye a szén-dioxidot, hogy kilélegezhessük. 

 

Fehérvérsejt

t-helper-cell-1123292_960_720.png

A fehérvérsejtek az immunrendszer részei. Rengeteg féle van, mint például T-sejtek, B-sejtek, ölősejtek, falósejtek stb. Mindegyik valamilyen úton-módon azt a célt szolgálja, hogy megvédje a szervezetet a veszélyektől.  Van, hogy ez túl jól sikerül, lásd: allergia. Van amelyik ellenanyagot termel, van amelyik a bacikat, vírusokat ismeri fel. Igazából ők azért vannak a vérben, mert így az egész szervezetet tudják felügyelni és beavatkoznak, ha kell. 

Vérlemezke

veralvadas_ver.jpg

A vérlemezkék felelnek a véralvadásért. Ezt mindenki jól ismeri, hiszen amikor barackszedés közben megvág egy ág és elkezd vérezni a karod, nyugodt leszel, hogy nem fog szép lassan az összes véred elszivárogni. Van sajnos, hogy igen, de az egy betegség, vegyük most az egészséges esetet. Amikor megsérülünk, azonnal akcióba lépnek a vérlemezkék és láncreakciószerű események zajlanak le. Csupa csoda kémiai folyamat, fehérjék aktiválgatják egymást, aminek a vége egy vérrög keletkezése. Bedugaszolja a lyukat a szervezet. Mivel sérülés bárhoz történhet, nekik is a vérben a helyük, hogy mindenhova eljussanak.

Plazma

plazma_ver.jpg

Ez a futottak még kategória. Minden ami nem sejt és a vérben van, azt idesoroljuk. Nagyrésze fehérje, de vannak itt még ionok és egyéb molekulák is. Itt található a keringő glükóz és a hormonok is. És persze rengeteg víz alkotja. Egyébként nem véletlen, hogy a képen ilyen szalmasárga színe van. Egyrészt mert tényleg ilyen, másrészt pedig tök normális, ha a pisire asszociálsz. A pisi igazából bekoncentrált, átszűrt vérplazma. 

Diagnosztikai célra általában a plazmát használják. Amikor elmész vérvételre, hogy kinyomozzanak rólad valamit, akkor nagy eséllyel azzal kezdik, hogy lecentrifugálják a véredet, hogy a nagy, nehéz sejtek a cső alján csücsüljenek és a tetejéről le lehessen önteni a plazmát. A plazmában van pl.a hCG is, ami akkor jelenik meg az ember szervezetében amikor babát vár. És még rengeteg minden más is.

vervetel_ver.jpg

 

 

Zárásnak íme egy vércsepp alakú vers Tán Ferenc Gergő tollából:

 

 

vers_ver.PNG

 

 

 

 

 

 

Képek forrása: unsplash, pixabay, flickr, poet.hu

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://dodosapiens.blog.hu/api/trackback/id/tr3514922378

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása